Szigetüzemű napelemes rendszerek

MIK AZOK A SZIGETÜZEMŰ ÉS HIBRID NAPELEMES RENDSZEREK?

Napelemes rendszereknek hívunk minden olyan napelem panelekből, inverterből, tartószerkezetből és egyéb kiegészítőkből álló rendszert, amit egy családi ház, intézmény vagy egyéb más helyre telepítünk abból a célból, hogy a napsugárzásból energiát állítsunk elő. Szigetüzemű működés alatt olyan rendszert értünk mely képes akkumulátorral együtt dolgozni. A napból megtermelt energiát egy akkumulátor pakkban tudjuk eltárolni és azt akkor felhasználni amikor szükségünk van rá. Az akkumulátor egy másik fontos feladata, hogy áthidalhatóak vele azok a rövidebb időszakok amikor például egy felhő miatt nincs elegendő napenergia. 

Hibrid napelemes rendszereknek gyakorlatilag a visszatáplálós és szigetüzemű rendszerek keverékei. Ezek a rendszerek képesek a hálózatba visszatáplálni, illetve akkumulátorról is dolgozni. Így mindkét fajta rendszer előnyeit egy rendszeren belül tudjuk kihasználni.

MILYEN FAJTA AKKUMULÁTORRAL SZERELT SZETTEK ELÉRHETŐEK?

Napelemes rendszereinket alapvetően 2 fajta akkumulátorral szereljük. Az egyik fajta az AGM, a másik pedig a LiFePo4 (Lithium-vas-foszfát). Mindenképpen fontos, hogy a napelemes rendszer gondozásmentes munkaakkumulátorral legyen szerelve. Az indító akkumulátorok nem alkalmasak ilyen rendszerhez mivel azok nagyon hamar tönkremennek.

Az AGM akkumulátorok egyik fő előnye, a LiFePo4 akkumulátorokkal szemben, az áruk. Jelentősen olcsóbban hozzáférheő akkumulátorok, viszont a kapacitásuk kisebb részét (40-50%-át) tudjuk kihasználni ha nem szeretnénk lerövidíteni az élettartamukat, illetve kisebb árammal tölthetőek és meríthetőek. Választásukat mindenképpen azoknak javasoljuk akik kisebb bekerülési költségű szettet szeretnének, illetve az akkumulátorokat nem szeretnék teljes mértékben kihasználni.

A LiFePo4 akkumulátorok korunk egyik legfejlettebb technológiájával rendelkező akkumulátorok. Kapacitásuk akár 90%-a kihasználható. Bár az áruk magasabb, hosszútávon megéri ezt a típust választani, mivel élettartamuk többszröse lehet egy AGM akkumulátorénak.

összesen 1 termék
Szállítási garancia
sértetlen áru
Ajándékot adunk
Ajándékot adunk
minden rendeléshez
Több mint 3 000 átvételi pont
egész Magyaroszágon
Másnapi kiszállítás
bárhova